4.fejezet Közös titok

Csendesen néztem ahogy Lexy lemondóan nézett maga elé. Féltem,hogyha megölelem csak megbántom,így csak néztem.Hogy is jutottunk el idáig?
Pénteken szokás szerint figyeltem az iskolába. Láttam rajta,hogy nagyon fáradt. Lexy alig beszélt valamit,és látszólag nagyon elgondolkodott.
-Ma délután szabad vagyok. Átmehetek hozzátok?-kérdeztem.
-Aha ma én sem dolgozom.
-Akkor ha négyre megyek az jó?
Lexy bólintott,én meg majd kiugrottam a bőrömből. Láttam,hogy Alexy majd kiugrik a bőréből,bár sejtettem,hogy ez nem annak szól,hogy átmegyek a nővéréhez hanem,hogy ott vagyok. Kicsit tartottam tőle,hogy kijön rajta az az énje,amit szívesen elkerülnék.
-Akkor négy-mondtam köszönés képen.
Lexy sután mosolygott,majd beszállt a kocsijukba,és várta a testvéreit.
-Már megint csajozol? Ha ezt Alu megtudja ki fog akadni-nevetett Castiel.
-Aluval semmi nincs köztünk.
-Azért vannak olyan képek rólatok mintha járnátok?
-Nat ne kezd te is!
A fiúk imádtak ugratni Aluval. Már annyira untam a vicceiket (amit a bátyám is fel vett ),hogy kimenekültem a házból ha elkezdték.
Mikor elindultam Lexyékhez megint be mentem a boltba rágcsáért.
-Szia- köszönt a lány,miután a cseléd lány beengedett.
-Szia. Egy nasit?
Fáradtan nevetett,majd elvette a zacskót. Megint csak a sós maradt nálunk a nappaliba ,a többi meg felment a testvéreinek.
-Ha nem láttam volna,hogy szoktál csokit enni,azt hinném nem szereted az édességet. Nézz csak ide-mondtam,majd a pulóverem zsebéből ki vettem egy kis epres csokit.
-Az epres a kedvencem-csusszant ki a száján,mire elpirult.
-Nekem is az a gyengém.
Kibontottam a csokit,majd eltörtem. Lexy pirongva elvette a felét,majd lassan meg ette. A tévé hallkan szólt. Néha szóltunk egymáshoz,de ennyi volt.
Meglepődtem,mikor a lány feje  vállamra bukott,de nem bántam. Illata pont olyan volt mint az álmomban. Szuszogása nem volt egyenletes és időnként felriadt.
A fejére akarta hajtani a fejem,mikor az emeletről hangos sikítás hallatszott.
Lexy rugóként ugrott fel,és kezdett el rohanni az emeletre,ahol több láb dobogása hallatszott. Kicsit lassabban,de követtem,azonban nagyon fura látvány fogadott.
Alexi és Armin tétovázva állt a lépcső tetején,míg Lexy a lépcső fordulóban éppen egy nőt ölelt magához.
-Megint itt vannak-mondta zavartan.
-Semmi baj nem bánthatnak. Nyugi anyu semmi baj.
Anyu? Alig mondta ki a nő felnézett rám.
-Megint rossz voltam?
-Nem ideje lefeküdni. Finom volt a csoki?
-Igen. Köszönöm.
-Lysander hozta neki köszönd.
A nő felé nézett,majd megköszönte. Lexy felkísérte az emeletre és ott a testvérei gondjaira bízta.  Csendesen néztem ahogy Lexy lemondóan nézett maga elé. Féltem,hogyha megölelem csak megbántom,így csak néztem.
-Tudom,mire gondolsz. Gondolom,most össze zavarodtál. Bemehetnénk a nappaliba?
Lexy
Lys követett a nappaliba,majd leültünk a kanapéra.
-Sajnálom,hogy láttad,de ugye nem mondod el senkinek se?-kérdeztem halkan.
-Nem fogom elmondani,de jól sejtem,hogy nem csak emiatt vagy ilyen szomorú?
Fel sóhajtottam,majd a hajamhoz nyúltam. Kihúztam a fehér hajtűket,majd lehúztam a fehér parókát a fejemről. Hosszú kék hajam a hátamra omlott. Lys jól hallhatóan levegő után kapott.
-Alu?
-Nem még mindig Lexy vagyok. Az igazi Alu az ikertestvérem volt. Ugye nem bánod ha a contact lencsét nem veszem ki?
Megrázta a fejét,de válaszolt.
-Ugye nem mondod el senkinek se?
-Nem megnyugodhatsz. Ez a mi kis titkunk.
-Köszi.
A vállára tettem a kezem,majd arcon pusziltam,mire nagyon meglepődött.