Lysander
Szerdán megint mérgesen mentem be az iskolába. A tanárok nem kérdezték mi bajom, hiszen a jól hazudó vöröske sikeresen hárította a problémámat. Armin és Alexy letörten ült a padban, és ez a mellettük levőknek is feltűnt.Szerencsétlen kék hajú annyira nem bírta idegileg, hogy a nővére nem tér magához, hogy szerda délután az utolsó órán hangos zokogásba tört fel. A bátyja kísérte ki a teremből, miközben tő mondatokban elmondta, hogy a nővérük nagyon beteg, és most kórházban van.
Nem mondta el a teljes igazságot, de a tanár így is nagyon megijedt. Inkább haza engedte őket. Részemről mentem volna velük, de nem tehette, mert akkor lebukunk, hogy Lexy és Alu egy és ugyan az. Castielék próbáltak belém némi ételt tuszkolni, amikor gyors haza mentem, de ez csak hiú ábránd voltam. Átöltöztem, majd rohantam a kórházba.
Lee a francia kislány fogadott a folyóson. Tekintete csillogott, és tartása is megváltozott, ahogy rám nézett.
-Fel..ebredt-mondta az egyetlen szót japánul,és bár törte megértettem.
Gyors berohantam a szobába, mire mind rám néztek. Lexy erőlködve az ajtó felé fordult, és láttam rajta, hogy nem lát rendesen. Közelebb léptem, és csendesen a nevén szólítottam.
-Lexy...
-Nem reagál semmire se-mondta az öccse halkan.
-Már állítólag három órája fel ébredt, de semmire nem reagál. Még anya hangjára se-mondta Armin.
Az említett személy felnézett rám. Tekintete vörös volt az álmatlan éjszakáktól, és a friss könnyektől, de még is láttam rajta a kétségbe esést.
Lexyre néztem, és nem akartam elhinni, hogy nem reagál semmire. Álmomból jól ismertem ezt a tekintett. A néma odaadás, mely ha nem szól is kifejező. Hát nem látják?
Míg a szemébe nézetem leültem az ágyszélére, majd megfogtam a kezét. A kötése megint friss volt, de már nem vérzett. Csak egy csillanás, volt a tekintetében, de értettem a célzást. Közelebb hajoltam hozzá, majd gyengéden megcsókoltam. Éreztem ahogy megremeg, de ezt csak jó jelnek vettem.
-Pihenj-mondta, majd kihúztam magam.
Apró és erőtlen nyomást éreztem a kezemen, mire a szeme könnybe lábadt, de még mindig nem szólt semmit.
-Nyugi maradok-mondta, mire bizalmatlanul rám nézett.
Bár a szemébe néztem , még is láttam az anyja furcsálló tekintetét.
-Mintha kommunikálnál vele-mondta.
-Mivel kommunikál is-válaszoltam.
Az anyja értetlenül nézett rám, de én csak Lexyt figyeltem. Pillái lassan leereszkedtek, majd csuka maradtak. Újra elaludt, de ez úttal látszódott rajta, hogy nyugodtabb. Nem sokkal később az egyik orvos leellenőrizte, hogy jól van e, majd miután meg állapította, hogy minden rendben vele levette a kézfejéről a kötést.
Csúnya seb fogadott, ami megrémített. Tudtam, hogy szeret hegedülni, és gitározni, mi lesz ha nem tudja ezt tovább csinálni?
-Nos nem sokára begipszeljük a karját, de ezt a sebet továbbra se tudjuk normálisan összevarrni. Ha ma még legalább egyszer felébred akkor vasárnap haza is mehet-mondta az orvos.
Alig mondta ezt ki Lexy szeme megrebbent, majd fel is pattant. Kétségbe esetten siklott végig a szobában lévőkön, majd meglátott, és kicsit megnyugodott.
-Hogy vagy kicsi lány?-kérdezte az orvos, de nem felet.-Hát nem nagyon reagál.
-Lexy megtudod mozdítani a kezed?-kérdeztem a szemébe nézve.
-Hoppá! -kiáltott fel az orvos, mire a lány össze rezzent.
-Oda mehetek mellé?-kérdeztem, mire az orvos át adta a helyét.
Finoman megfogtam sérült kezét, közben a szemébe néztem. Csak úgy ragyogott a hálától a tekintete. Lemosolyogtam rá, és hirtelen elfogott a megkönnyebbülés fáradt hulláma. Naná észre vette, hogy kitűnt az arcomra a fáradság.
Ajkai megremegtek, és próbált valamit mondani, de csak egy halk nyögés jött ki a torkán, mire megremegett.
-Csak nyugodtan. Ne erőltesd a beszédet kicsi lány. Ha hihetünk édesanyádnak akkor olyan szinten károsodtak a hangszálaid, hogy lehet abba kell hagynod az éneklést-mondta az orvos.
Lexy rémülten nézett rá, majd rám.
-Van valami kilátás arra, hogy a hangja rendbe jöjjön?-kérdeztem halkan, de a tekintetem nem vettem le a lányról.
-Igen van, ha legalább két hónapig nem beszél. HA sikerül be tartania, akkor vissza térhet a hangja, de előre szólok, hogy valószínűleg megint mutálódni fog.
Lexy nyitotta a száját, de befogtam, mielőtt megpróbálta volna a tiltakozását kimutatni. Mindenki ránk nézett, de én csak az ő szemét figyeltem
-Figyelj drágám. Mind kettőnknek nagyon fontos, hogy a hangod vissza jöjjön. Neked lehet, hogy csak egy eszköz, hogy pénzt keress vele, de nekem ennél azért többet is jelent. Nyugodj bele, hogy most két hónapig nem fogsz beszélni. És mielőtt tiltakoznál! Tudom egy hónap múlva lenne a bemutatkozó koncertünk, de ezt el kell halasztanunk. Nem nincs vita! Ha kell beköltözöl hozzánk, és leláncolva leszel két hónapig közben a szád be lesz kötve. Persze az egészben az lesz a legjobb, hogy csak én fogom tudni hogy hol vagy, és csak én adhatok, majd neked enni-mondtam nevetve, de komolyan gondoltam, és ezt Lexy is tudta.
Ahogy elpirult láttam rajta, hogy talán még élvezné is ha megcsinálnám. NA igen ez volt az a kis perverz lány akire emlékeztem az álmomból. Nevetnem kellett, mire még pirosabb lett.
Nem érdekelt, hogy kik vannak a szobában közelebb hajoltam hozzá, úgy hogy a homlokunk össze ért.
-Csak gyere minél hamarabb rendbe oké? Szeretném újra hallani, majd hogy nevetsz. Még az se érdekel ha nem lesz olyan az ének hangod, mint korábban. Nekem csak az fontos, hogy te rendbe legyél-súgtam neki.
A kezem elvettem a szájáról, majd a tarkójára csúsztattam. Bár illatát elnyomta a kórház házi szappan illata, enyhén éreztem azt a kellemes illatot ami fahéj, és vanília keverékére emlékeztetett. Finoman megpusziltam az arcát, majd a jobb vállára hajtottam a fejem. A pulzusa normális maradt, ezt éreztem a bőrömön keresztül, de még is izgatottság futott át rajta.
-Szerintem, jobb ha itt hagyjuk őket. Gyertek menjünk ki- mondta az anyukája.
Hallottam ahogy mindenki ki megy a szobából. Rögtön feltámaszkodtam, majd finoman megcsókoltam Lexyt.
-Szeretlek-súgtam neki-Aludj jól én itt maradok.
Lexy kicsit lehunyta a szemét, majd várakozóan rám nézett.
-NA jó, de utána aludj-mondtam, majd megint megcsókoltam ezúttal hosszabban.
folytasd :3
VálaszTörlés