A koncert nagy sikert aratott. A közönség vissza tapsolt minket, mi meg kézen fogva mentünk vissza a színpadra. Lys fogta a bal kezem Na meg a jobbat. A szöszi másik kezét Cast fogta, miközben meghajoltunk, és vidáman lementünk a színpadról.
-Szép volt. Remélem a következő koncert is ilyen sikeres lesz-fogadott minket a főnök.
-Csapatmunka lényege.
Lys átvetette a vállamon a kezét, és hagyta, hogy az a mellkasomra lógjon. Nem zavart, hogy a tenyere súrolja a mellem, inkább még közelebb bújtam hozzá. Mindkettőnkről szakadt a víz, de ez nem akadályozott meg abban, hogy vágyjak a közelségére.
Alig értünk be az öltözőbe, már is átkaroltam a nyakát, és felhúztam magam a szájához. Belenevetett a csókba, de azért átkarolt, és felemelt.
-Várjatok a szobátokig-mondta Castiel vigyorogva.
-Fogd be-mondtam, mikor elvált az ajkam Lysétól.
Vöröske nevetett, én meg jól vállon ütöttem.
-Hé... Hú nem néztem volna ki belőled ekkora erőt-mondta a karját dörzsölve.
-Valakinek meg kell védenie a családját-mondtam, és Lys mellkasának dőltem.
-Most már itt vagyok, hogy megvédjelek-súgta a fülembe.
A szállodába vezető út nem volt éppen hosszú, de arra bőven elég volt, hogy kicsit elbóbiskoljak. A kérésünkre a személyzeti kapu nyitva volt, így a buszunk észrevétlenül mehetett be a hátsó udvarra. Udvarias hotel dolgozók segítettek felmennünk a lakosztályunkra, ahova az újságírók nem mehettek be. Igaz cserébe csak annyit kért, hogy a lánya kedvéjért adjunk neki egy a négyünk keze nyomát viselő plakátot.A főnök tovább ment egy szinttel, mi meg végre bemehettünk a szobánkba.
Castiel szinte azonnal maga felé rántotta Nathot amint becsukódott mögöttünk az ajtó. Egyikőjük se akart ellen állni vad állatias ösztönének, így hamarosan jó nagy csókcsata alakult ki köztük. Lys a szemét forgatta,majd behúzott a mi részünkre, és elhúzta a válasz falat, a két szoba között.
-Csodás voltál-mondta, majd gyors felém lépett. Összesimulva léptem hátra, és együtt zuhantunk az ágyra, mikor a lában neki ütközött annak szélének.
-Hm tudod,ez az ágy kicsit nagyobb, mint az enyém...
-Sajnos a válasz fal meg vékonyabb, mint a házatoké tehát nem lehet róla szó.
Lys morgott valamit, de végül csak a mellkasomra feküdt, és átkarolva tartott. Így aludtunk el.
Másnap a haza úton végig nevettünk. Steav a busz sofőr folyton ugratott. A régi bakijaimat hozta fel, mire a fejére borítottam egy fél flakon ásványvizet. Mindenki jót nevetett, kivéve a főnököt. Ő elgondolkodva nézte a szervezési adataimat, és a koncert sikerét tanulmányozta. Az arcára néha kiülő vigyor nem tetszett nekem, de nem említettem Lysnak.
A fiú keze végig a derekamon volt, és a hüvelykujja apró köröket rajólt a testemre. Időnként megborzongtam, mikor illetlen helyre vándorolt a keze, ő meg csak kuncogott. Igaz nem cseréltem volna el ezt a pillanatot semmiért sem.
-Haza kísérhetlek?-kérdezte Lys, mikor megálltunk a stúdió előtt.
-Hm.... Had gondolkozzam.-húztam az időt közben átkaroltam a nyakát.-Ha kapok egy apró csókot akkor igen.
-Kaphatsz nagyobbat is.
Miután megcsókolt felhúzta a kapucnimat, majd napszemüveget vett fel, hogy eltakarja az arcát. Vidáman sétáltunk haza. Míg én az ajtóban vacakoltam a kulcsommal Lys folyton a nyakam csókolgatta.
Hangosan kacagtam és magam után húztam. Ahogy levettem a kabátom észre vettem, hogy anya a nappali ajtajában áll.
-Szia-köszöntem vidáman.
-Sziasztok. Lexy beszélnünk kell!
Hangja megrémített. Túl komoly volt az én mindig pörgős anyukámhoz képest. Lys megszorította a kezem és együtt léptünk be a nappaliba. Ott volt Armin ÉS Alexy és, valamint egy ugyan olyan kékes zöldes hajú fiú is mint amilyen én vagyok. Mellette egy barna hajú és rózsaszín szemű férfi állt, és engem figyelt.
Tüzetesen végig mért, majd elmosolyodott.
-Szia Lexy-mondta kedvesen.
-Jó napot-mondtam zavartan.
-Lexy az úr itt Brans Hatsune. Ő pedig itt Mikuo a fia. Lexy már régen el akartam mondani neked, de a baleset után nem voltam magamnál, így elmaradt. Nem én vagyok az édes anyád, és Arminék nem a testvéreid.
-Mi?-kérdeztem és hátrább léptem.
Hátam neki ütközött Lys hátak, ő meg bizonytalanul átkarolt.
-Régen örökbe fogadtunk téged. Brans egy jó barátunk volt már akkor is ránk bízott téged.
-Miért nem mondtad el?
-Lexy. Én kértem őket, hogy ne mondjanak neked semmit. Régen a családom nem fogadta el, hogy egy szegény családból származó nőt vettem el feleségül, ezért megfogadták, hogy ha lányom születik akkor megölik. El kellett rejtenem téged, de most már nincs senki aki megölhetne.
-ÉS azt várja, hogy adjam fel az itteni életem, és menjek magával?
-Nem természetesen nem, csak szeretném ha ezentúl tartanánk a kapcsolatot.Még ha nem is velem, de legalább a bátyáddal. Mikuo nagyon vágyott mindig arra, hogy megismerhessen téged.
A fiúra néztem aki reménykedve nézett vissza rám, de nem szólt semmit. Szóval ő tudta. A fejem, majd szét robban, de csak biccentettem.
-Rendben, majd megadom az elérhetőségem, de ha nem baj, most felmennék aludni. Hosszú volt a hétvége, és kicsit kifáradtunk-mondtam.
-Jó...
Ránéztem Lysra, mire ő megfogta a kezem és elindult ki a nappaliból. Azért még vissza néztem és láttam, hogy Mikuo engem figyel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése