A tavasz elsöprő erővel robbant be apám akadémiájára. Hamar beilleszkedtem, és már csapatot is kaptam amiben énekelhetek. Igaz vannak akik nehezen viselték a csapatba érkezésem.
Ott van például Luka. Magas, nagyon jó alkatú bomba nő. Rózsaszín haját mindig kiengedve hordja, így az a bokáját súrolja. Mindig ideges volt ha azt látta, hogy a pasijával beszélgetek. Szerencsére úgy két hét után sikerült tisztáznom vele, hogy nekem senki nem foglalhatja el a szívem, mert már másnak adtam.
Meiko már nehezebb esett. A rövid barna hajú és barna szemű lány féltékenységei nehezebbek voltak. Ahogy elnéztem örültül szerette Kaitot, de ahányszor csak hozzá szolt a fiú elfordította a fejét. Ezek után rosszul esett, ha elkezdett velem beszélni, mivel úgy jött ki, hogy én nem engedem meg neki, hogy beszéljen a lánnyal.
Lin és Rin az ikrek vidáman fogadtak. Nekik mindegy volt mit csinálok amíg nem bántom meg valamelyiküket. Gakupuval és Kaitoval folyton azon voltak, hogy eltereljék a figyelmem a fájdalmaimról. Igaz én már régen megtanultam, hogy hogyan kell színészkedni. Elrejteni a rajongóid elől, hogy fájdalmaid vannak, hogy a padlón vagy lelkileg kimerítő volt, főleg ha a családod miatt is titkoltad, mennyire rosszul érzed magad.
Egy plüss maci. Mindig csak ennyi jutott akinek elmondhattam a gondjaimat. Az a kis figura mindig meghallgatott, ha sírtam, vagy nevettem. Nekem egy plüss jutott, hogy elmondjam kibe vagyok szerelmes.
-Hé Lex!-szólongatott valaki mire vissza tértem a valóságba.
Mira volt az, az egyik frissen szerzett barátom. Neki is rózsaszín haja volt, de a szeme rikító arany fényű. Vidám lány volt, és volt egy báránya aki mindig mindenhova kísérte.
-Mond-mondtam vidáman.
-Csak azt akartam kérdezni, hogy ki ez a pasi?-kérdezte.
-Ja, hogy ő. Castiel. Egy jó barát egy fellépésen. Elszedte az énekesünktől a mikrofont és benyomott egy nagyon hülye poént, de a közönség imádta.
-Neked már volt fellépésed?
-Persze. Blue Sea-ként rengeteg koncertet lenyomtam egy évben, a Black Star tagjaként meg néhányat. Miért?
-Azért...
Mira behúzott egy üres terembe, és ott folytatta:-Azért, mert az akadémián a városon kívül nem énekelhetünk. Ez csak egyet jelent. Te vagy az első aki már megmérette magát igazi közönség előtt. Igaz nekünk is vannak fellépéseink, mikor megmérettetjük magunkat más iskolák előtt, de az nem ugyan az.
-Senki nem énekelt még tomboló közönség előtt? Azt hiszem beszélnem kell az igazgatóval...
-Nem hallgat senkire sem. Fél, hogy a fejünkbe szállna a dicsőség.
A szemem forgattam. Apámra valt ez az óvatosság, de valahol megértetem. Nehéz, úgy fegyelmezni, a diákokat, hogy közben nagyobb rangúnak képzelik magukat.
-Na és milyen ez a Castiel? Van barátnője?
Majd nem kitört belőlem a nevetés, amikor ezt feltette. Hogy mondjam el neki, hogy Castielnek nincs barátnője, de a szíve foglalt már?
-Nincs barátnője, de másnak adta a szívét-mondtam égül és kiléptem a folyosóra.
Mira csalódott volt az már biztos. Szerencsére a folyóson csendben volt és nem kérdezett semmit. Tudtam, hogy nem akarja nagy dobra verni, hogy nekem márt volt koncertem, mert akkor biztos, mindenki nyaggatna, és ezért hálás voltam neki.
A kolesznál elváltak útjaink. Ő ment a lány szintre, én meg a fiú szinten haladtam tovább. Mint most is lefelé néztem,és csak a bátyám alig észrevehető nyilainak köszönhetően tudtam, hogy merre megyek.
A szobánk a legfelső emeleten volt,és ott is az utolsó. Már kezdtem hozzá szokni, hogy én vagyok az egyedüli lány itt. Ha azt láttam Mikuot mennyire boldoggá tette, hogy velem volt egy szobába akkor én is boldog voltam, és vállaltam a fiúk füttyölését és hurrogását.
Mindenki úgy tudta, hogy beilleszkedési problémáim vannak, és néha kiverem a hisztit, így nem ragaszkodtak hozzá, hogy a lány szinten tartózkodjak. A lányok persze rögtön kiközösítettek, kivéve a csapattársaim és Mirát.
Ők is kivetettek voltak, mint Mikuo és én. Ahogy beléptem a szobába, és becsuktam magam mögött az ajtót, az emlegetett testvérem a nyakamba ugrott.
-Már azt hittem, megint rád szálltak a fiúk... Gyere apa be akar minket mutatni két új diáknak.
Kelletlenül követtem a folyóson vissza felé. Ilyenkor mindig bunkó volt és rideg, de megértettem miért csinálja.
-Már azt hittem volt egy kis gondotok-nézett rám apa a székéből, mikor beértünk az igazgatóiba.
-Kivételesen nem-mondtam zavartan,és megvakartam a tarkóm.
-Akkor jó had mutassam be a két új diákunk.
Apa a könyvespolca felé mutatott és azt hittem rosszul leszek.
-Jaj-nyögtem, majd be is fogtam a számat, mivel mind ketten rögtön felém néztek.
folytasd
VálaszTörlés